Beköszöntő


Napjainkra az egyes tudományágak, századok során végbement intézményesülésekor kijelölt merev határai halványultak és ezzel párhuzamosan természetesen kérdésfeltevéseik is folyamatosan módosultak. Így mára a kutatási kérdések megközelítését egy-egy tudomány(ág) által behatárolt látószögtől való eltávolodás, az abból való bátor kitekintés jellemzi.
Az Átjáró ennek a látásmódnak kíván fórumot biztosítani azzal, hogy a felvetett problémák kapcsán a társadalom- és bölcsészettudományok mellett, akár más, releváns válaszokat megfogalmazni képes tudományágak véleményeit is közli. Amint azt a folyóirat címe is jelzi, tervezett, évi három tematikus számunkban a több nézőpontúság felvillantása az alapvető célunk, ezzel mintegy átjárást biztosítva az egyes látásmódok között, így teremtve meg az együtt gondolkodás lehetőségét.
Fiatal kulturális antropológus és történész kutatóként ugyanis úgy véltük, szükség lenne egy olyan fórumra, amely a tér és idő kereteit kitágítva illetve adott esetben akár lebontva egy-egy problémát eltérő, olykor akár szokatlan perspektívákból közelítene meg. Olyan kérdéseket igyekszünk felvetni, amelyek társadalmi helyzetünkben kimondott vagy kimondatlan problémákként vagy éppen kellőképpen fel nem ismert jelenségekként mindennapjainkat direkt, indirekt módon meghatározzák.
Az Átjáró, független on-line folyóiratként lehetőséget kíván biztosítani a kutatók számára arra, hogy egy-egy téma kapcsán eltérő perspektívából reagáljanak a felvetett kérdésekre. Alapvetően hazai kutatási eredmények bemutatására törekszünk, de természetesen nyitottak vagyunk a nemzetközi, különösen a közép-európai eredmények megismerésére és megismertetésére is. Emellett fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy közös élményeinkből és kötődésünkből fakadóan számonként egy-egy írást az észak-magyarországi régiónak kívánunk szentelni. Ezek azonban semmiképpen sem különállóan, hanem a felvetett kérdéshez kapcsolódóan, a térség sajátságos helyzetére való figyelemfelhívással kerülnének tálalásra.
Az Átjáró, on-line folyóirat szellemi és működési hátterét a szerkesztők által 2007-ben létrehozott Észak- Keleti Átjáró Egyesület biztosítja.
Szerkesztőség:

Darázs Richárd 
Fáy Ádám     
Garadnai Erika
Kapusi Krisztián
Kunt Gergely 
Szűts István Gergely (főszerkesztő)



Miskolc, 2012. április