Embertelen szép
Digóműhely az Átjáróban – Kapusi Krisztián rovata!
Adria. Elfogadom, hogy természetföldrajzi látványosság tekintetében az olasz partvidéket fölülmúlhatja a balkáni. Velence és Raguza épített öröksége a mai délszláv nyelvterületen… Legutóbb a szlovén Koperből menetrendszerinti autóbusszal érünk Triesztbe, amikor az Akvamarin ego adriai vonatkozásait fogalmazom. Barcola betonozott strandja kifejezetten kényelmetlen, úszás közben azért igézve bámulom nyugaton Itália, keleten Isztria derengő partvidékét. Ott kezdődik, onnan nyílik délre az Adria.
A Krasznahorkai Nobel-díj napjaimban aztán muszáj könyvesboltba menni és vásárolni a még nem olvasott kötetekből. Mindig Homérosznak: Pola, Zára, Split, Dubrovnik és a szigetek nyugtalan bolyongással, meneküléssel, életveszéllyel. A görög-latin civilizáció némult falai közül régen kigyilkolták vagy elűzték a leszármazottakat. Krasznahorkai története az olasz oldalon aligha működne ennyire brutálisan. Nehezen szabadulok felszínes előítéleteimtől, dolgozom az ügyön és valamikor lehet, rászánom magam egy dalmát útra.
Krasznahorkai
László: Mindig Homérosznak. 2019. Magvető, Budapest.
Leleplezett műhelytitok:
most üt be a napi hír, hogy 2026. január hatodikán meghalt a magyar filmrendező
– Krasznahorkai alkotótársa – Tarr Béla. Mi mindent adnak ők nekem ahhoz, hogy
elfogadjam a magyarságom és az életem, ilyesmiről írok részletesen a Torinó mortále lapjain. Nem, mégsem megyek
a Balkánra, elég nekem az itthoni mindennapos hardcore és a mesterek – Krúdy,
Ferenczi Sándor, Vágtázó Halottkémek, a Krasznahorkai–Tarr páros –
remekművei. Néha másra vágyón tengert és napfényt, ha lehet, még mindig inkább
Olaszországban próbálok magamhoz venni. Mindig Homérosznak.
Kapusi K.
-.jpg)